24. Rész

Sziasztok! 

Először is nagyon köszönöm a kommenteket! Örülök, hogy tetszik a blog, és mindig igyekezni fogok, hogy minél előbb hozzam a részeket! 
Az új fejlécet egyik barátnőmnek, Kittinek nagyon köszönöm! :)
A blog új kinézetet kapott, remélem jól beállítottam a dolgokat, mert MINDEN teljesen más lett, mikor lecseréltem a fejlécet... Na, de nem húzom ezzel az időtöket.

Itt a következő rész, remélem tetszeni fog. :)

Jó olvasást! :)

Még mindig előttem állt két kérdés

Többször is próbáltam Austint elérni, de nem vette fel. Mindig csak az ismert sípolást hallottam, majd hangrögzítőre kapcsolt. Idegesen dobtam le a készüléket az ágyamra, majd szuggeráltam, hogy felcsendüljön csengőhangom. Azonban semmi sem történt. Mikor pedig Lucast szerettem volna elérni, a szoba másik felében csörgött a telefonja.

Már este volt, azóta semelyikőjük sem tért vissza, én pedig csak vártam és vártam. Aztán egyszer csak kopogtak az ajtón.

- Megyek! – kiáltottam, majd magamat is meglepő gyorsasággal termettem az ajtónál. A kilincset lenyomva Lucast pillantottam meg az ajtó túloldalán. – Jézusom, veled meg mi történt? Te részeg vagy? – bűzlött az alkoholtól, arcát pedig vérző sebek borították. Bűntudat fogott el, mikor végig néztem rajta.

- Tudod, nagyon vicces emberekkel találkoztam. – mondta nevetve.

- Hol voltál? – kérdeztem, miközben odamentem hozzá és közelebbről is szemügyre vettem sérüléseit.

Ott lent a… - kezdett bele, azonban nem folytatta. – Gyere ide. – nyújtotta felém két kezét, miközben lebiggyesztette alsó ajkát. Erre a mozdulatra felszisszent, hisz ezzel meghúzódott a szája sarkában lévő seb.

- Ülj le oda, mindjárt jövök. – mutattam az ágy felé, miközben a sebek fertőtlenítéséhez szükséges kellékeket kerestem. Már épp mentem volna vissza hozzá, mikor nagy csörömpölésre figyeltem fel. Ezt pedig kiáltás követte.

- Lucas! – siettem ki hozzá.

- Azt ugye nem nekem hozod?! – nézett rám, miközben feltápászkodott. Nem foglalkoztam a földön heverő tárgyakkal, könnyedén lépkedtem át közöttük. Leültem mellé az ágyra, majd szembe fordultam vele.

- Ez picit csípni fog. – motyogtam, miközben a kezemben lévő gézt befertőtlenítőztem. Arca eltorzult, mikor a felrepedt bőréhez érintettem.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte, így megnehezítve a dolgomat.

- Mit? – néztem rá kérdőn.

- Ezt. – motyogta.

Tartalmas beszélgetésünk itt véget ért, és magam sem tudtam pontosan mire értette azt, hogy miért csinálom. A barátom és segíteni szerettem volna neki, hisz az én hibámból került ilyen állapotba.

Ha nem gyanúsítgatok, nem megy el és nem történik ez vele. Azonban az időt visszafordítani lehetetlen, így még mindig előttem állt két kérdés. Ha tényleg ő mondta Austinnak azt amit, akkor miért nem vallja be? Ha pedig nem ő volt, aki elhitetett valami nagyon elferdített sztorit Vele, akkor ki volt az?

Miután Lucassal megitattam egy pohár vizet, ő bedőlt az ágyba és pár percen belül már aludt is. Feltakarítottam az összetört tárgyakat, amik pedig éppen maradtak, azokat visszahelyeztem a helyükre. Aztán jött az, amire már nagyon szükségem volt.

Friss levegőre.

Miután kiléptem a szobánkból, a lépcső felé vettem az irányt és felfele indultam. A tetőre.

Reméltem, hogy nyitva lesz a felső ajtó, mert tudtam, hogy ott lehetek igazán egyedül. Csupán kétemeletnyit kellett lépcsőznöm és már fel is értem. A hideg kilincset lenyomva az ajtó hangos nyikorgással nyílt ki.

Hűvösebb volt kint, mint hittem. Kirázott a hideg, ahogy a tető széle felé lépkedtem. Mikor odaértem, leültem és csak bámultam magam elé.

Igazából gondolkoztam, de magam sem tudom pontosan min. Hisz annyi minden járt a fejemben.

Talán ami legjobban zavart, az, az volt, hogy nem tudtam Austin hova ment és mit csinál éppen. Mert ha netán olyasmi történik vele, mint Lucassal, akkor azt nem bocsátanám meg magamnak. A karrierjének sem tenne jót egy ilyen hír.

„Austin Mahone ittasan, tele sebekkel távozott egy bárból tegnap este”

Fejemet megráztam egy kicsit, azzal a reménnyel, hogy így elszállnak a rémesnél rémesebb gondolataim. Azonban csak tovább költöttem az egészet.

- Hát te mit csinálsz itt? – James hangja zökkentett ki bambulásomból, és ijedtemben szinte felugrottam. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. – mosolyodott el tettemen.

- Semmi baj. – mondtam, majd sóhajtottam egyet. – Én csak kiszellőztettem a fejem, mert rám fért. – hajamba túrva magyaráztam, mert nehéz volt magamban tartani a történteket. Megoszthattam volna vele, de nem akartam fárasztani a gondjaimmal.

- Baj van? – arcomat fürkészte és tekintetemet próbálta elkapni, de direkt nem néztem a szemébe.

- Baj az van bőven, de beszélhetnénk másról? Vagy igazából bemehetek, ha neked is egyedüllétre van szükséged, mint nekem volt.

- Maradj nyugodtan. Én csupán nem tudtam aludni és akkor mindig kimegyek levegőzni valahova. Most éppen ide. – mondta, miközben leülte a tető széléhez, majd felém nézett. Én vettem a célzását és helyet foglaltam mellette.

- Hallottam, hogy meglátogatott a testvéred egyik nap. – kezdeményeztem a beszélgetést.

- Igen. Jó volt annyi idő után újra találkozni vele. – mondta mosolyogva. – Elmentünk egy étterembe, aztán utána mennie is kellett, úgyhogy nem töltöttünk együtt olyan hosszú időt, de mégis többnek tűnt, mint amennyi ténylegesen volt.

- Van ez így. – szinte motyogtam. Muszáj volt megkérdeznem tőle. – Te hova mennél, ha összevesznél a barátnőddel?

- Nincs barátnőm. 

- Ha lenne.

- Nem tudom. Valószínűleg, ha nagyon dühös lennék, egy bárban innék egy kicsit. – mondta, azonban tudtam nem vett komolyan. A „kicsit” jelző pedig nagyon sokra utal inkább.

- Jó mindegy. – motyogtam. Ő pedig egy doboz cigit húzott ki a zsebéből, majd kivett belőle egy szálat. - Te mióta dohányzol? - kérdeztem meglepve. 

- Csak néha szoktam, bár mostanság elég sokszor előfordul. El se kezd, tudom, nem helyesled. - mondta egyből, mire elnevettem magam.

- Eltaláltad. Nehogy tényleg rászokj! - akkor is rászóltam, hisz miért ne tettem volna?

- Összevesztetek Austinnal? – kérdőn nézett rám, mire a mosoly lefagyott arcomról és csak bólintottam. – És nem tudod, hol van. – értette meg miért tettem fel hirtelen egy nem éppen megszokott kérdést. – Most rákérdeznék, hogy mi történt, de te mondtad, hogy beszéljünk másról.

- Félreértésből lett az összeveszés. Lucassal hülyültünk és Austin bejött a szobába, és félreértette a helyzetet, majd kiviharzott. Aztán pedig olyasmit mondott, hogy nem akarta elhinni, amit mondott neki, és nehezére is esik kimondani, hogy igaz. Fogalmam sincs ki mondott neki és mit, de kezdek afelé hajlani, hogy nem Lucas a ludas ebben. Tömören ennyi. – mély levegőt vettem és tényleg megkönnyebbültem, hogy valakivel megoszthattam ezt.

- Hát... – megborzolta haját, miközben azon gondolkodott, hogy mit mondjon. – Szerintem simán lehet, hogy Lucas volt, hisz... hisz sose bírta Austint. A barátocskád meg túl hiszékeny, ha a szöszitől egyből elhitte az egészet.

- És valami ötlet, hogy most mihez kezdjek? – jobbnak láttam, ha nem avatom be abba, hogy mi történt Lucassal így azt átugorva tettem fel kérdésem.

- Talán Austin csak jelentkezni fog majd és megbeszélitek ezt az egészet, de nem tudom. Tényleg. Nekem nem volt nagyon komoly kapcsolatom még, hamar túltettem magam a szakításokon.

- És most tetszik valaki? – hirtelen jött a kérdés, de fel is tettem, hisz tudtam, hogy nem Jamesnek kell megoldania a problémáimat.

Ő elnevette magát, majd elkomolyodott.

- Igen, van valaki. Viszont barátja van.

- Sajnálom. – motyogtam.

- Na de most megyek. Szerintem te se maradj sokáig, mert megfázol. Hideg van. – mondta, miközben felállt mellőlem.

- Nem maradok. Jó éjt. – néztem fel rá.

- Neked is. – mondta, majd elindult az ajtó felé. Pont láttam, ahogy még elnyomta a csikket, majd nyikorgás jelezte, hogy elhagyta a tetőt.

Én még nem tudtam volna aludni, így miután Austint próbáltam elérni párszor, Alex nevére mentem rá. tudtam, hogy morcos, lesz, ha már aludt. Azonban ez most nem annyira érdekelt, mert szükségem volt rá. Habár szinte biztos voltam abban, hogy megérti.

- Szia Lizzy! – köszönt egyből, miután felvette, azonban furcsa volt a hangja. Nem, nem attól amiért aludt előtte.

- Szia! Valami baj van? – kérdeztem egyből.

- Nem, nincs semmi baj. – válaszolt, talán túl hamar is. – Austin hívott, azonban nem nagyon értettem miről beszélt, teljesen zavaros volt.

- Nem mondta, hol van? – reménykedtem, hogy legalább Alex segítségével megtalálhatom Austint.

- Mondta, viszont… Nem árulhatom el, megígértette velem. – hangja határozottan hangzott, de tudtam, ő legbelül nem annyira az. Viszont nem faggattam, hisz nem kérhettem ilyenre.

- Jó, akkor mindegy. – sóhajtottam fel.

- Dr. Nelson-t várják a sebészeti osztályon. – mikor ezt meghallottam, tudtam, hogy tényleg baj van.

- Mit keresel te a kórházban? Mi történt? – Alex azonban nem válaszolt. – Áruld el mi van, kérlek! – kezdett megijeszteni.

- Figyelj Lizzy, nincs semmi baj. Anyukád mondta, hogy ne áruljak el semmit. Ezért nem is hívtalak eddig, mert tudtam, hogy nem leszek képes titokban tartani ezt.

- Térj már a lényegre, ki van kórházban?