24. Rész

Sziasztok! 

Először is nagyon köszönöm a kommenteket! Örülök, hogy tetszik a blog, és mindig igyekezni fogok, hogy minél előbb hozzam a részeket! 
Az új fejlécet egyik barátnőmnek, Kittinek nagyon köszönöm! :)
A blog új kinézetet kapott, remélem jól beállítottam a dolgokat, mert MINDEN teljesen más lett, mikor lecseréltem a fejlécet... Na, de nem húzom ezzel az időtöket.

Itt a következő rész, remélem tetszeni fog. :)

Jó olvasást! :)

Még mindig előttem állt két kérdés

Többször is próbáltam Austint elérni, de nem vette fel. Mindig csak az ismert sípolást hallottam, majd hangrögzítőre kapcsolt. Idegesen dobtam le a készüléket az ágyamra, majd szuggeráltam, hogy felcsendüljön csengőhangom. Azonban semmi sem történt. Mikor pedig Lucast szerettem volna elérni, a szoba másik felében csörgött a telefonja.

Már este volt, azóta semelyikőjük sem tért vissza, én pedig csak vártam és vártam. Aztán egyszer csak kopogtak az ajtón.

- Megyek! – kiáltottam, majd magamat is meglepő gyorsasággal termettem az ajtónál. A kilincset lenyomva Lucast pillantottam meg az ajtó túloldalán. – Jézusom, veled meg mi történt? Te részeg vagy? – bűzlött az alkoholtól, arcát pedig vérző sebek borították. Bűntudat fogott el, mikor végig néztem rajta.

- Tudod, nagyon vicces emberekkel találkoztam. – mondta nevetve.

- Hol voltál? – kérdeztem, miközben odamentem hozzá és közelebbről is szemügyre vettem sérüléseit.

Ott lent a… - kezdett bele, azonban nem folytatta. – Gyere ide. – nyújtotta felém két kezét, miközben lebiggyesztette alsó ajkát. Erre a mozdulatra felszisszent, hisz ezzel meghúzódott a szája sarkában lévő seb.

- Ülj le oda, mindjárt jövök. – mutattam az ágy felé, miközben a sebek fertőtlenítéséhez szükséges kellékeket kerestem. Már épp mentem volna vissza hozzá, mikor nagy csörömpölésre figyeltem fel. Ezt pedig kiáltás követte.

- Lucas! – siettem ki hozzá.

- Azt ugye nem nekem hozod?! – nézett rám, miközben feltápászkodott. Nem foglalkoztam a földön heverő tárgyakkal, könnyedén lépkedtem át közöttük. Leültem mellé az ágyra, majd szembe fordultam vele.

- Ez picit csípni fog. – motyogtam, miközben a kezemben lévő gézt befertőtlenítőztem. Arca eltorzult, mikor a felrepedt bőréhez érintettem.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte, így megnehezítve a dolgomat.

- Mit? – néztem rá kérdőn.

- Ezt. – motyogta.

Tartalmas beszélgetésünk itt véget ért, és magam sem tudtam pontosan mire értette azt, hogy miért csinálom. A barátom és segíteni szerettem volna neki, hisz az én hibámból került ilyen állapotba.

Ha nem gyanúsítgatok, nem megy el és nem történik ez vele. Azonban az időt visszafordítani lehetetlen, így még mindig előttem állt két kérdés. Ha tényleg ő mondta Austinnak azt amit, akkor miért nem vallja be? Ha pedig nem ő volt, aki elhitetett valami nagyon elferdített sztorit Vele, akkor ki volt az?

Miután Lucassal megitattam egy pohár vizet, ő bedőlt az ágyba és pár percen belül már aludt is. Feltakarítottam az összetört tárgyakat, amik pedig éppen maradtak, azokat visszahelyeztem a helyükre. Aztán jött az, amire már nagyon szükségem volt.

Friss levegőre.

Miután kiléptem a szobánkból, a lépcső felé vettem az irányt és felfele indultam. A tetőre.

Reméltem, hogy nyitva lesz a felső ajtó, mert tudtam, hogy ott lehetek igazán egyedül. Csupán kétemeletnyit kellett lépcsőznöm és már fel is értem. A hideg kilincset lenyomva az ajtó hangos nyikorgással nyílt ki.

Hűvösebb volt kint, mint hittem. Kirázott a hideg, ahogy a tető széle felé lépkedtem. Mikor odaértem, leültem és csak bámultam magam elé.

Igazából gondolkoztam, de magam sem tudom pontosan min. Hisz annyi minden járt a fejemben.

Talán ami legjobban zavart, az, az volt, hogy nem tudtam Austin hova ment és mit csinál éppen. Mert ha netán olyasmi történik vele, mint Lucassal, akkor azt nem bocsátanám meg magamnak. A karrierjének sem tenne jót egy ilyen hír.

„Austin Mahone ittasan, tele sebekkel távozott egy bárból tegnap este”

Fejemet megráztam egy kicsit, azzal a reménnyel, hogy így elszállnak a rémesnél rémesebb gondolataim. Azonban csak tovább költöttem az egészet.

- Hát te mit csinálsz itt? – James hangja zökkentett ki bambulásomból, és ijedtemben szinte felugrottam. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. – mosolyodott el tettemen.

- Semmi baj. – mondtam, majd sóhajtottam egyet. – Én csak kiszellőztettem a fejem, mert rám fért. – hajamba túrva magyaráztam, mert nehéz volt magamban tartani a történteket. Megoszthattam volna vele, de nem akartam fárasztani a gondjaimmal.

- Baj van? – arcomat fürkészte és tekintetemet próbálta elkapni, de direkt nem néztem a szemébe.

- Baj az van bőven, de beszélhetnénk másról? Vagy igazából bemehetek, ha neked is egyedüllétre van szükséged, mint nekem volt.

- Maradj nyugodtan. Én csupán nem tudtam aludni és akkor mindig kimegyek levegőzni valahova. Most éppen ide. – mondta, miközben leülte a tető széléhez, majd felém nézett. Én vettem a célzását és helyet foglaltam mellette.

- Hallottam, hogy meglátogatott a testvéred egyik nap. – kezdeményeztem a beszélgetést.

- Igen. Jó volt annyi idő után újra találkozni vele. – mondta mosolyogva. – Elmentünk egy étterembe, aztán utána mennie is kellett, úgyhogy nem töltöttünk együtt olyan hosszú időt, de mégis többnek tűnt, mint amennyi ténylegesen volt.

- Van ez így. – szinte motyogtam. Muszáj volt megkérdeznem tőle. – Te hova mennél, ha összevesznél a barátnőddel?

- Nincs barátnőm. 

- Ha lenne.

- Nem tudom. Valószínűleg, ha nagyon dühös lennék, egy bárban innék egy kicsit. – mondta, azonban tudtam nem vett komolyan. A „kicsit” jelző pedig nagyon sokra utal inkább.

- Jó mindegy. – motyogtam. Ő pedig egy doboz cigit húzott ki a zsebéből, majd kivett belőle egy szálat. - Te mióta dohányzol? - kérdeztem meglepve. 

- Csak néha szoktam, bár mostanság elég sokszor előfordul. El se kezd, tudom, nem helyesled. - mondta egyből, mire elnevettem magam.

- Eltaláltad. Nehogy tényleg rászokj! - akkor is rászóltam, hisz miért ne tettem volna?

- Összevesztetek Austinnal? – kérdőn nézett rám, mire a mosoly lefagyott arcomról és csak bólintottam. – És nem tudod, hol van. – értette meg miért tettem fel hirtelen egy nem éppen megszokott kérdést. – Most rákérdeznék, hogy mi történt, de te mondtad, hogy beszéljünk másról.

- Félreértésből lett az összeveszés. Lucassal hülyültünk és Austin bejött a szobába, és félreértette a helyzetet, majd kiviharzott. Aztán pedig olyasmit mondott, hogy nem akarta elhinni, amit mondott neki, és nehezére is esik kimondani, hogy igaz. Fogalmam sincs ki mondott neki és mit, de kezdek afelé hajlani, hogy nem Lucas a ludas ebben. Tömören ennyi. – mély levegőt vettem és tényleg megkönnyebbültem, hogy valakivel megoszthattam ezt.

- Hát... – megborzolta haját, miközben azon gondolkodott, hogy mit mondjon. – Szerintem simán lehet, hogy Lucas volt, hisz... hisz sose bírta Austint. A barátocskád meg túl hiszékeny, ha a szöszitől egyből elhitte az egészet.

- És valami ötlet, hogy most mihez kezdjek? – jobbnak láttam, ha nem avatom be abba, hogy mi történt Lucassal így azt átugorva tettem fel kérdésem.

- Talán Austin csak jelentkezni fog majd és megbeszélitek ezt az egészet, de nem tudom. Tényleg. Nekem nem volt nagyon komoly kapcsolatom még, hamar túltettem magam a szakításokon.

- És most tetszik valaki? – hirtelen jött a kérdés, de fel is tettem, hisz tudtam, hogy nem Jamesnek kell megoldania a problémáimat.

Ő elnevette magát, majd elkomolyodott.

- Igen, van valaki. Viszont barátja van.

- Sajnálom. – motyogtam.

- Na de most megyek. Szerintem te se maradj sokáig, mert megfázol. Hideg van. – mondta, miközben felállt mellőlem.

- Nem maradok. Jó éjt. – néztem fel rá.

- Neked is. – mondta, majd elindult az ajtó felé. Pont láttam, ahogy még elnyomta a csikket, majd nyikorgás jelezte, hogy elhagyta a tetőt.

Én még nem tudtam volna aludni, így miután Austint próbáltam elérni párszor, Alex nevére mentem rá. tudtam, hogy morcos, lesz, ha már aludt. Azonban ez most nem annyira érdekelt, mert szükségem volt rá. Habár szinte biztos voltam abban, hogy megérti.

- Szia Lizzy! – köszönt egyből, miután felvette, azonban furcsa volt a hangja. Nem, nem attól amiért aludt előtte.

- Szia! Valami baj van? – kérdeztem egyből.

- Nem, nincs semmi baj. – válaszolt, talán túl hamar is. – Austin hívott, azonban nem nagyon értettem miről beszélt, teljesen zavaros volt.

- Nem mondta, hol van? – reménykedtem, hogy legalább Alex segítségével megtalálhatom Austint.

- Mondta, viszont… Nem árulhatom el, megígértette velem. – hangja határozottan hangzott, de tudtam, ő legbelül nem annyira az. Viszont nem faggattam, hisz nem kérhettem ilyenre.

- Jó, akkor mindegy. – sóhajtottam fel.

- Dr. Nelson-t várják a sebészeti osztályon. – mikor ezt meghallottam, tudtam, hogy tényleg baj van.

- Mit keresel te a kórházban? Mi történt? – Alex azonban nem válaszolt. – Áruld el mi van, kérlek! – kezdett megijeszteni.

- Figyelj Lizzy, nincs semmi baj. Anyukád mondta, hogy ne áruljak el semmit. Ezért nem is hívtalak eddig, mert tudtam, hogy nem leszek képes titokban tartani ezt.

- Térj már a lényegre, ki van kórházban? 

23. Rész

Sziasztok! 

Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog. :)

Nehezemre esik kimondani, de igaza volt

Mikor úgy érzed, az életed teljesen sínen van. Az álmod felé haladsz, és közben azt csinálod, amit igazán szeretsz. Vannak barátaid, kikben megbízol. És van egy barátod, kivel hosszú idő óta rosszban voltatok, azonban ez megváltozott és úgy érzed, vele együtt lesz teljes az életed. Persze utadba állhat egy-két nehézség, azonban ezek cseppet se olyan nagyok, hogy bármi gond adódna. Könnyedén meg lehet őket oldani és átugorni őket.

Aztán pedig ott a családod, kik éppen lehet, hogy nagyon messze vannak tőled, de mégis napi szinten beszéltek. A tudat, hogy velük minden rendben van, segít túllépni a honvágyon. Mindent megosztotok egymással és alig várjátok, hogy újra találkozhassatok és egy nagy családi ölelésben részesüljetek.

Elképzeltétek?

Ha igen, akkor tudjátok mit éreztem az utóbbi jó pár hétben.

Azonban mostanra minden megváltozott. Az élet, mely eddig „teljesen sínen” volt, fenekestül felfordult.

Az első fellépésünk után pár nappal újra összepakoltunk, belegyömöszölve cuccainkat a nagy bőröndökbe. Együtt hagytuk el a szállodát és egyenesen a reptérre mentünk. Mindenki teljesen kimerült, és csakis arra vártunk, hogy végre újra egy szállodába érjünk és bedőljünk az ágyba. Azonban maradt nekünk a repülőn alvás, hisz London nagyon messze volt.

Már csak volt, hisz megérkeztünk. Pontosan két hete.

A város nagyon szép, főleg este. A piros telefonfülkével való fotózkodást se hagytuk ki és persze a szintén piros busszal is közlekedtünk már. Igazi turistaként viselkedtünk szabadidőnkben. A napok többi részében pedig keményen edzettünk. Új zenék, új koreográfia, és Samantha idegesítő mondata; „Elizabeth, gyere ide!”

Már nem azért, de nem vagyok egy kutya. Hisz őket szokták a gazdák így magukhoz hívni. Netán egy „légy szíves” vagy „kérlek” szó hozzátételével már úgy fogalmazott volna, mint egy normális kulturált ember. Bár azt hiszem, túl sokat várnék már el tőle akkor. Sajnálom.

Finoman fogalmazva, nem éppen jól jövünk ki egymással. Ez mindig is így volt és úgy érzem így is marad.

Ha pedig megtudja épp hova tartok... Abból nagy zűrzavar lesz, de igazából már nem is érdekel.

Az életem most már teljes káosz. Fogalmam sincs, kiben bízhatok meg és kiben nem. Csalódtam. Egy hatalmasat estem pofára a minap.

*pár nappal korábban*

- Lizzy, jössz? – pillantott felém Lucas, majd megállt az ajtóban. Én csak bólintottam egyet, és utána eredtem.

A mai próbának vége lett. Így este kilenc órakor szerintem már ideje is volt. Mindenki a maga útjára mehetett. Van, aki még bulizni megy este, bár fogalmam sincs, erre még hogy van erejük. Mi Lucassal egyszerűen csak a szálloda felé vettük az irányt.

Útközben bementünk egy sarki boltba, ahol pár létfontosságú dolgot vettünk.

Azonban mikor Lucas mellém állt kezében egy párnával, kicsit meglepődtem.

- Ne nézz így rám. Tudod milyen kényelmetlen az a párna a szállodában? – mondta, miközben felém nyújtotta az egyszerű fehér párnát, hogy nézzem meg ez milyen puha.

- Aha, jó. – csak ennyit tudtam válaszolni erre, mielőtt elnevettem magam. – Amúgy annyira nem vészes szerintem. – vigyorogtam a párnáját fogva.

- Akkor is megveszem. – vette el tőlem az újdonsült „játékomat”. Hisz olyan jó volt gyömöszölni!

- Jó estét. – köszöntünk egyszerre a pénztáros nőnek, aki pedig egy fejbiccentéssel válaszolt.

Miután fizettünk, két nagy szatyorral folytattuk utunkat a szálloda felé.

- Biztos ne vigyem az egyiket? – kérdeztem meg már vagy ezredszerre Lucast, mivel a két nagy szatyrot ő vitte, én pedig csak egy táskát cipeltem. Azonban azt is a vállamon átvetve. Tehát volt még két üres kezem, de ha nem hát nem. Már nem is válaszolt nekem, csak egy pillantást vetett felém, én pedig jobbnak láttam, hogyha csöndben maradok.

A szállodához érve én előre siettem, hogy elkérjem a szobakulcsunkat. Amit azért adunk le mindig, mert biztosak vagyunk abban, hogy a nap folyamán elvesztenénk.

A pultnál álló nő mosolyogva nyújtotta felém a kulcsot, már megszólalnom sem kellett, tudja melyik a miénk.

Lucas már a liftnél állt, mikor én elindultam felé.

Pár percen belül pedig már az ajtót nyitottam, a harmadik emeleten.

Bevásárlás után nálunk mindig elszabadul a pokol. Igaz nem veszünk túl sok dolgot, de az mind ott hever a szoba közepén, és Lucas persze pasiból van, így nem képes elpakolni maga után. Így most is rám maradt ez a feladat.

- Segítsek? – lépett mellém, miután – biztos vagyok benne, hogy direkt – már csak az üres szatyrot tartottam a kezemben.

- Ezt mindig eljátszod, de tudom, hogy direkt nem jössz ide hamarabb. – nyomtam kezébe az üres zacskókat.

- Nem kéred, hogy segítsek. – vág vissza vigyorogva.

- Mert tudom, hogy utálod ezt csinálni, és én vagyok olyan kedves, hogy megcsinálom inkább saját magam. – pillantottam felé, majd az ágyra dobtam magam.

Telefonomat a kezembe vettem, és beléptem twitterre. Már jó ideje nem volt időm megnézni, úgyhogy érdemes is volt felmennem.

Több száz értesítőm jött.

Nézegettem egy ideje a dolgokat, mikor megpillantottam egy képet, melynek csupán az alja látszott. Azonban könnyedén felismertem Austint rajta, és még volt mellette valaki a képen. Egy lány.

- Lizzy, a barátocskád van a tv-ben. – szólalt meg mellettem Lucas, mire én az ismerős hang felé kaptam fejemet.

- Nem kell mindig ilyen gúnyosan beszélned róla. – mondtam Lucasnak, ő pedig úgy tett mintha nem is hallotta volna.

Ugyan csak bő egy hónapja vagyunk összezárva, de már nem is egyszer veszekedtünk. A téma pedig Austin volt. Ő szidta én pedig védtem, hisz teljesen értelmetlen dolgokat hordott össze. Meg amúgy is, nincs semmi joga úgy beszélni Austinról, ahogy megtette. Hányszor is beszéltek egymással?

Mindegy is, hisz megbeszéltük nem hozzuk fel többé a témát. Ő nem bírja, én pedig szeretem Austint. Úgyhogy szerintem ez a lehető legjobb megoldás problémánkra.

Mikor újra feloldottam a telefonomat, a twitterem frissített így eltűnt az előbb látott kép, azonban biztos voltam abban, hogy egy szerencsés rajongó volt mellette a képen.

Gondolkozásomból az újonnan vett párna zökkentett ki. Hisz a fejemen landolt. Lucas csak nevetve jött közelebb, hogy visszavegye párnáját, azonban én gyorsabb voltam, és neki dobtam.

- Igen? – nézett rám kérdőn, majd felállt az ágyon. Követtem példáját, kezemben egy párnát fogva.

- Te kezdted. – dobtam felé a kezemben lévő tárgyat, azonban béna voltam, így az ki is esett a kezemből.

- Hát ezt buktad Lizzy. 1-0 nekem. – mondta vigyorogva, mire én kikaptam kezéből párnáját.

- Az nem olyan biztos. – dobtam el a kezemben lévő tárgyat. – Anyukám tanította, hogy nem szabad a szobában párnacsatázni, mivel nagyon könnyen leverhetünk valamit.

Lucas pár másodpercig csak bámult rám, majd a nevetés egyszerre tört ki belőlünk.

- Ezt te sem gondoltad komolyan.

- Hát, nem tudom. Tényleg ezt mondta nekem régebben és még most is Mattynek. – mondtam nevetve, miközben hanyatt feküdtem az ágyon.

- Tudod... örülök, hogy te is itt vagy. Nélküled nem tudom, mit csinálnék itt. – csatlakozott hozzám, miután a telefonomat az éjjeliszekrényre helyezte.

- Buliznál a többiekkel. – pillantottam felé. Láttam rajta, hogy elgondolkozott. Azonban ezt a mondatomat én sem gondoltam komolyan, hisz ő egyáltalán nem az ilyen buliba járó típus. Azt hiszem meg is van rá a nyomós oka, amit ugyan nem teljesen, de kifejtett már nekem. 

Pár percig csak bámultuk a plafont, és gondolkoztunk. Vagyis már arra is gondoltam, hogy ő elaludt. Hisz nem szoktunk ennyi ideig csöndben lenni, ha egy szobában vagyunk. Kettőnk közül valakinek mindig van valami megosztani valója.

Egy sóhajtás kíséretével toltam fel magam ülésbe az ágyon, majd áthajoltam fölötte, és a távirányítóért nyúltam. Azonban ő ezt hirtelen megakadályozta.

Ijedtemben felsikoltottam.

- Nyugi, csak én vagyok. – mondta nevetve, miközben a tárgyat elvette az éjjeli szekrényről és odanyújtotta nekem.

- Azt hittem elaludtál. – magyarázkodtam a kezemben lévő készüléket nyomkodva. Ő csak vigyorogva nézett rám, mire én megelégeltem ezt, és kicsit meglöktem a vállánál.

Szemöldöke az égnek szökött tettem után, én pedig elnevettem magam reakcióján. Azonban lehet nem kellett volna.

Csikizni kezdett, mire én felsikoltottam meglepettségemben.

- Lucas, ne. – mondtam, szinte alig hallhatóan, hisz a nevetéstől nem nagyon tudtam beszélni. – Kérlek. – szólaltam meg kicsit hangosabban, mire ő végre befejezte kínzásomat.

Ő fölöttem volt, kezeivel két oldalamon támaszkodott. Én levegőt kapkodva néztem rá, az előző akciója miatt.

Elnevettem magam, mikor a pár perce történtek kúsztak be gondolataim közé, mire ő is elmosolyodott.

- Meghoztam a... – Austin hirtelen jött be a szobába, mosollyal az arcán, azonban mikor meglátott minket teljesen elkomorult. Kérdőn néztem rá, azonban, mikor Lucasra pillantottam, rájöttem mi lehetett a baja.

Csupán pár centi volt köztünk, mikor Austin bejött. Ők ketten eleve nem bírják egymást, ez pedig bevallom eléggé félreérthető volt.

- Austin... – belekezdtem mondatomban, miközben felálltam az ágyról. Azonban ő csupán szó nélkül hagyta el a szobát, az ajtót maga után becsapva. Utána siettem. – Várj már meg! – fogtam meg a karját, mikor utolértem. – Bevallom félreérthető volt ez az egész, azonban mint ahogy már ezerszer is elmondtam, ő CSAK barát. – mondtam.

- És mégis azt mire véljem, amit mondott nekem? Nem hittem neki, mert bízom benned. Erre bejövök erre? Megmondanád mégis mit csináltatok? Bár csupán pár centire egymástól nem sok mindent lehet. – a végén szinte motyogott.

- Mit mondott neked? – nem foglalkoztam a többi kérdésével.

- Tök mindegy, mert ugyan nehezemre esik kimondani, de igaza volt. – meg se várta, hogy elmondjam, amit szerettem volna. Pont úgy tett, mint pár perccel azelőtt. A liftet meg sem várva, a lépcsőház ajtaját maga után becsapva tűnt el előlem, engem ott hagyva.

Utána mehettem volna. Azonban tudtam, hogy akkor semmire se mentem volna.

- Mit mondtál neki? – szinte berontottam a szobánkba.

- Semmit. – válaszolt Lucas tömören és egyszerűen.

- Igen és ő is a semmiért akadt ki. Ne szórakozz velem! – ő kérdőn nézett felém, mivel már ordítottam vele.

- Normálisan is beszélhetnénk. Austin tudom mi miatt akadt ki. Azért, mert így látott minket, de ígérem nekem se fordult meg semmi olyan a fejemben! – védekezésképpen maga elé emelte kezeit.

- Én nem erről beszélek. – idegesen túrtam hajamba.

- Akkor tényleg nem értem mi van. – én csak fejemet rázva mentem a szobánk konyha részéhez és megtöltöttem vízzel egy poharat. Kellett valami hűsítő, ami lenyugtat.

- Csak ne játszd a hülyét, kérlek. – szinte könyörögtem, mire láttam rajta, hogy kezd ideges lenni

- Figyelj. Az rendben van, hogy megbízol Austinban, azonban egy kicsit érzékelhetnéd, hogy semmit sem tudok. Felfogtad? Semmit. Fogalmam sincs miről beszélsz, és rohadtul elegem van, hogy bármin összevesztek egyből rám gyanakszol! Én most elmentem, majd jövök. – megszólalni sem tudtam ezután, ő pedig pillanatok alatt elhagyta a szobát.

Ekkor úgy éreztem, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, azonban tévedtem...

Köszönöm & díj! :)

Sziasztok!

Először is nagyon köszönöm a komikat, hisz ezzel újra lelket öntöttetek belém. Örülök, hogy tetszik nektek a blog, és ígérem mindig amint lesz időm hozom a részeket. Igyekezni fogok.
Másodszor pedig. A blog megkapta első díját, melyet nagyon köszönök Klau Hemmingsnek!
A sok komi, meg a díj pedig még jobban ösztönzött arra, hogy minél hamarabb megírjam a következő részt. Csak annyit árulok el róla, hogy már készül és holnap hozom is. :)

Szabályok

Írd ki kitől van!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!

Tegyél fel 10 kérdést!

Küldd tovább 10 embernek!

10 dolog magamról:

1. Sokan meglepődnek, mikor megtudják hány éves vagyok. Fiatalabbnak nézek ki pár évvel, és ezt nem szeretem. 

2. Amúgy 17 éves vagyok. 

3. Jövőre érettségi és parázoooom nagyon... 

4. Nagyon sok énekest és bandát szeretek.

5. Van egy macskánk és két kutyánk. 

6. Szeretek gitározni, és már 2 éve magamtól tanulgatom. 

7. Több, mint 6 éve táncolok.

8. Angol az egyetlen tantárgy, amit szeretek az iskolában. 

9. Austint 2012-ben ismertem meg.

10. Már megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen. Az álmokban pedig hinni kell és küzdeni értük. 

A 10 feltett kérdés:

1.Mi akarsz lenni ha nagy leszel? Ez egy jó kérdés, és bevallom fogalmam sincs. Turizmus, vendéglátás az irány, és van 5-6 hónapom, hogy pontosabban eldöntsem mi legyen. /ami nem sok :( /

2.Ha egy állatkertbe laknál úgy hogy a gondozok nem tudnák hol bujkálnál? Valószínűleg olyan állatoknál szállnék meg, akiktől nem félek, másra nem nagyon tudok gondolni. Talán zsiráfoknál, mert azok nem bántanak, bár ki tudja... Inkább maradok annál, hogy az állatkertben van pár ló /ami nem hiszem, hogy van/, de tőlük tuti nem félnék. :) 

3.Ha választhatnál mi lennél:tonhal vagy cápa? Cápa

4.Lovagoltál már? Igen, nővérem férjének lovardája van, így én is nagyon megszerettem a lovakat és megtanultam lovagolni, néha még mindig szoktam. :) 

5.Ismered a Janoskianst? Igen és imádom őket. Nem normálisak az biztos. :D

6.Milyen bandákat szeretsz? One Direction, 5 Seconds Of Summer, Union J, The Vamps, R5, Midnight Red, Hollywood Ending, Before You Exit, Little Mix, IM5 és ByTheWay :)

7.Hova mennél el szívesen? Anglia, azon belül pedig nagyon sok helyre.

8.Ha aranyhal lennél szeretnél aranyhal lenni? Érdekes kérdés :D Szerintem nem. Unalmasnak tűnik az aranyhal élet.

9.Szoktál depis lenni? Csak szomorú szoktam lenni, azonban mindig ott van nekem 1D, Austin és 5SOS. Csak róluk kell videókat néznem és nagyjából elszáll a rossz kedvem. Úgyhogy nem, depis még nem voltam.

10.Mit utálsz legjobban? Ha valaki szemtől szembe jópofizik és kedves velem, azonban a hátam mögött pedig elhord mindennek. 

10 kérdésem: 

1. Mely 3 énekes vagy banda koncertjére szeretnél mindenképp eljutni?

2. Van twittered? 

3. Milyen könyvet olvastál utoljára? 

4. Mi a kedvenc filmed?

5. Játszol valamilyen hangszeren? Ha nem, akkor van amit szívesen megtanulnál? 

6. Ha most bárhova elmehetnél, hova mennél?

7. Mit szeretsz legjobban a nyárban?

8. Kedvenc évszakod?

9. Ha találkoznál egy kedvenc előadóddal, mit tennél először? Megölelnéd, autogramot kérnél, vagy közös képet csinálnál vele?  

10. Mit tennél, ha egy napra láthatatlan lehetnél? 

Sajnálom, de nem tudom 11 személynek tovább küldeni a díjat, mivel a blogok, amiket olvasok szinte mind angolok, melyek wattpad-on vannak. 

Egyetlen egy magyar blogot olvasok, amit imádok és egyszerűen iszonyat nagy tehetsége van az írójának. 

Ő nem lenne más, mint

 Csakegylány.