19. Rész

Sziasztok!
Bocsánat, hogy előző héten nem hoztam részt! Félévi hajtás miatt nem volt időm írni.
Már előre tudom, hogy néha lesz még ilyen, hogy nem fogok tudni részt hozni egyik-másik héten. Ezekért előre bocsánatot kérek. Az év végi jegyeim nekem már sokat számítanak, úgyhogy muszáj lesz belehúznom.
Remélem megértitek.
Nem is húzom tovább az időtöket. Itt a 19. rész. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást! :)

A meglepetés

- Mégis hova megyünk? – kérdeztem már vagy ezredszerre türelmetlenül.

- Majd meglátod. – adta újra a nem sokatmondó választ Austin. Mosolya megjelent arcán, mikor felém pillantott. Én csak karjaimat összefontam mellkasom előtt, és az ablakon kezdtem el kibámulni. A különböző épületek elmosódtak, ahogy elhaladtunk előttük az úton.

- Akkor legalább annyit mondj, hogy messze van-e még. – motyogtam.

- Nincs. – válaszolt nevetve türelmetlenségemen.

- Voltam már ott? – kezdtem el játékomat. Hátha véletlen elmondja végül.

- Nem tudom.

- Szép hely? – tettem fel következő kérdésem.

- Igen. – mosolyodott el.

- Fogunk ott enni? Mert igen éhes kezdek lenni. – néztem rá vigyorogva, mire csak bólintott egyet, majd egy nagy jobb kanyart vett az autó.

- Most miért tértél hirtelen le a hosszú egyenes útról? – kérdőn pillantottam rá.

- Sok kérdésed van még?

- Meglehet. – azonban már én is nevettem magamon.

- Ha nagyon akarod tudni, hogy hova megyünk… - kezdett bele mondatába. – akkor nemsokára megtudod. – nézett felém egy kacsintás kíséretével.

- Argh, és én pedig még azt hittem, hogy végre elmondod! – fejemet az ablaknak döntöttem, és innentől már nyugodtan - és a legfontosabb - csendben vártam, hogy odaérjünk.

Austin szinte egész úton csak mosolygott, én pedig nem tudtam mégis miért. Azonban, mikor útközben ránéztem melegség öntött el, szemeim előtt pedig lepörögtek a múlt képei.

*** 

-  Végül pedig Austin Mahone és Elizabeth Bradley. – mondta ki az utolsó párost irodalom tanárunk, mire én csak elmosolyodtam, hisz tudtam, ezt legjobb barátom intézhette csak el.

-  Mégis mit tettél te tanárunkkal, hogy ebbe belement? – fordultam hátra Alexhez.

- Az maradjon csak az én titkom. – válaszolt egy kacsintás kíséretével.

Ekkor megszólalt a csengő, ami pedig csak egyet jelentett számomra.

Felpattantam székemről, és Austinhoz siettem.

- Mivel te leszel a párom a színdarabban, próbálnunk kell. Mondjuk ma délután? – vigyorogva néztem rá, mire ő csak unottan pillantott felém.

- Ezt te sem gondoltad komolyan. – elnevette magát, miközben vállára vette táskáját és kezemet megfogva indult ki a teremből, én pedig követtem őt.

- Várj már. – torpantam meg, azonban ő ment tovább, így engem maga után húzva.

- Csak ha bevallod, hogy nem komolyan gondoltad az előbbit. – ment tovább.

- Jó, jó, bevallom, csak állj már meg. – mondtam nevetve, mire megállt és magához húzott.

- Ma más programunk van. – mélyen a szemembe nézett. – Viszont tudod nagyon jól, hogy amikor csak időm lesz rá, szívesen próbálok veled. Bár abból sosem lesz nagy eredmény, ha közös munkát bíznak ránk. – mondta vigyorogva, majd egy csókot nyomott ajkaimra.

***

- Lizzy! – Austin hangjára eszméltem fel az emlékből. – Megérkeztünk. – mosolyodott el, mikor felé pillantottam. Izgatottan tettem rá kezemet az ajtó hideg kilincsére, majd kinyitottam azt. Ekkor megcsapott a friss levegő, ami pedig nem mással keveredett, mint a tenger illatával.

- A partra megyünk. – jelentettem ki, azonban belül szinte repdestem az örömtől, hogy ide hozott.

- Nem teljesen. – lépett mellém vigyorogva, majd megfogta kezemet. Én kérdőn néztem rá, azonban szeméből ki tudtam olvasni, hogy esze ágában sincs elárulni, pontosan mit tervezett.

Ekkor pillantottam meg a partot, hol csak pár ember sétálgatott. A nap már kezdett lemenni, így még hangulatosabbá téve az összképet.

Tőlünk nem messze pedig egy óriáskereket fedeztem fel.

- Uuu, nézd! Menjünk oda! – mutattam boldogan az építmény felé.

- Azt hittem éhes vagy, és előbb enni szeretnél.

- Az még várhat. – mondtam izgatottan, mintha csupán 8-9 éves lennék, azonban nem érdekelt. Austin csak mosolygott reakciómon.

Csak pár percbe tellett, míg a nagy kerékhez értünk, és beálltunk a sorba. Miközben vártunk körbevezettem a helyen tekintetemet és rájöttem, hogy egy hosszú, de annál csodálatosabb estének nézünk elébe.

Mikor az óriáskerék előtti kis bódéhoz értünk, Austin vett két jegyet, aztán már csak arra kellett várnunk, hogy az előző páros kilépjen a kabinból, majd mi vettük át helyüket.

Az ott dolgozó férfi becsukta mögöttünk a kis ajtót - vagyis lehet inkább kapunak kéne neveznem – ami pedig halk kattanással jelezte, hogy bezáródott. Én egyből a kabin széléhez léptem, ezzel Austint magam után húzva.

- Tetszik? – lépett mögém, majd átölelt. Én csak mosolyogva bólintottam egyet, miközben a kabinunk egyre magasabbra jutott.

Ahogy emelkedtünk, egyre messzebb láthattunk el, és egyre szebb is volt a kilátás. Olyan érzésem volt, mintha a végtelenségbe tekintenék, hisz a tenger végét nem láttam sehol. Csupán a nagy kékséget láthattam, melyet a lemenő nap sugarai díszítettek.

- Sajnálom Austin! – olyan halkan szólaltam meg, hogy én is alig hallottam magamat.

- Mégis mit? – hallottam hangjában a csodálkozást.

- Azt, hogy ennyi ideig nem is szóltunk egymáshoz, hogy nem hallgattalak meg, hogy elszalasztottunk napokat, heteket, hónapokat! Egy teljes évet!

- Ha bárkinek is bocsánatot kéne kérnie valamiért, az csakis én vagyok Lizzy. A múlton nem tudok változtatni, bármennyire is szeretnék. Most a jelen van, és ez egyúttal az új lehetőségeket is jelenti.

- Igazad van. – motyogtam, miközben a tengert bámultam.

Észrevettem, hogy újra egyre közelebb kerülünk a talajhoz.

- Hölgyem. – a férfi kezét nyújtotta, én pedig el is fogadtam segítségét kiszállásnál.

- És most merre? – fordultam Austin felé vigyorogva, mire ő csak megfogva kezemet sétált tovább és a part felé pillantott.

- Akkor ezek szerint nem jártál még erre. – szólalt meg pár perc csönd után.

- Nem. Pedig nagyon is szerettem volna eljönni ide, csak mindig közbe jött valami. Plusz... – itt egy kis szünetet tartottam, mivel nem akartam szóba hozni Lucast. Így az első gondolatomat átköltöttem. – nem volt kivel eljönnöm ide.

- Tudod, legbelül reméltem, hogy én leszek az első, akivel eljössz a partra. – vigyorogva nézett rám, majd tekintetét a tenger felé irányította.  

Azonban ekkor én egy kivilágított kis éttermet fedeztem fel, ami nem messze tőlünk helyezkedett el.

- Bemegyünk oda? – kérdeztem.

- Ahogy szeretnéd. – válaszolt halkan kérdésemre, azonban biztos voltam abban, hogy direkt errefelé jöttünk. Épp ezért. 

- Egy asztalfoglalásom volt Austin Mahone néven. – mondta Austin a bejáratnál álló embernek, ki csak egyet bólintott, majd egy eldugott, de mégis gyönyörű kilátással rendelkező asztalhoz vezetett minket.

- Annyira tudtam, hogy direkt erre indultunk. – néztem a mellettem álló fiúra fülig érő szájjal. – Ez meseszép! – léptem közelebb az ablakhoz.

- Reméltem, hogy tetszeni fog. – mosolyodott el Austin, majd kihúzta nekem az egyik széket. – Hölgyem.

- Köszönöm uram. – mentem bele játékába, majd helyet foglaltam. Ő is így tett, ezzel szembe kerülve velem.

A vacsora mennyei volt, ezt pedig nem győztem elégszer megemlíteni Austinnak. Hisz akaratom ellenére sem tudtam elfogyasztani a desszertemet, - annyira tele ettem magam az első két fogással – ez pedig rossz érzést keltett bennem. Azonban ahogy jött, úgy el is tűnt, mikor megpillantottam az égen feltűnő tűzijátékokat.

- Azt nézd! – mutattam ki az ablakon, majd gondolkodás nélkül indultam ki az étteremből.

- Lizzy várj már! – nevette el magát Austin. – Mindent köszönünk. A borravalót tartsa meg!

Ekkor én már a kijáratnál jártam, őt magam mögött hagyva, azonban ekkor megtorpantam, hisz rájöttem miért mondta, hogy várjak egy kicsit.

- Bocsi! – mondtam nevetve, mikor utolért, azonban ekkor megfogtam kezét és futni kezdtem a tenger felé.

A tűzijáték hangja töltötte be a környéket, és a parton lévő összes ember tekintete az égre szegeződött. Gyerekek sikongatva figyelték mikor jelenik meg újabb szín az égbolton.

Én pedig csak mosolyogva tekintettem Austinra, kinek szemében újra láthattam a csillogást. Ő a tűzijátékot nézte, azonban mikor észrevette, hogy figyelem, felém fordult.

- Mégis mit csinálsz? – kérdezte Austin meglepetten, mikor lehajoltam, és kicsatoltam sarum csatjait.

- Minek látszik? – néztem fel rá mosolyogva, majd mikor lábbelimet levettem és megéreztem a homokot talpam alatt, szaladni kezdtem.

- Hé, várj meg! – hallottam meg kiáltását. Nem tartott sokáig, míg utolért, hisz ő gyorsabb volt, mint én.

Nevetésünk betöltötte a környéket, miközben csak futottunk és futottunk a parton. A talpam alatti homok, és a szellő, mely szemből jött, szabadságérzetet adott.

Austin hirtelen húzott magához, így megállítva engem. Mindketten szaporán kapkodtuk a levegőt, az előbbi futásunk miatt.

Mikor tekintetünk találkozott elmosolyodtam. Nem kellett megszólalnia, hisz a szeméből mindent ki tudtam olvasni.

Boldog volt, épp úgy, ahogy én is. 

18. Rész

Sziasztok! 

Itt a következő rész. Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást! :)

Félreértések

Reggel hangos kopogtatásra ébredtem. James még mélyen aludt mellettem, úgyhogy kénytelen voltam én ajtót nyitni. Nagy ásítás kíséretével ültem fel az ágyban, majd csiga tempóban indultam el az ajtó felé.

- Jól van, megyek már! – szólaltam meg lehet túl hangosan is, mikor már szinte annyira püfölte az ajtót az a valaki, hogy azt hittem beszakad. – Megmondanád, mi ilyen sürgős, hogy nem lehet nyugodtan várni? – nyitottam ajtót nem éppen kedvesen. A bizonyos személyt lábától felfelé kezdtem szemügyre venni. – Lucas? – kérdőn néztem rá, mikor tekintetem találkozott övével.

- Csak bocsánatot szeretnék kérni a tegnapiért. Igazából... – kezdett bele mondandójába, azonban ekkor én becsuktam magam mögött az ajtót és a saját szobánk felé indultam, Lucast magammal húzva.

- Csak gondoltam itt nyugodtabban meg tudjuk beszélni ezt az egészet. – magyarázkodtam.

- Szóval az egésznek csak te ittad meg a levét Lizzy, én nem miattad akadtam ki először, az már csak másodlagos volt. – A végére szinte suttogott. Láttam a szemében a szomorúságot, és azt, hogy fogalma sincs, mi tévő legyen.

- Lucas, mi történt? – kérdeztem halkan, mire ő csak a fejét rázta.

Ekkor megszólalt a telefonom. A komódhoz léptem és mikor megláttam a képernyőn díszelgő nevet elmosolyodtam, azonban egyből lefagyott arcomról, mikor Lucasra pillantottam.

- Vedd fel, én már itt sem vagyok. – mosolyt erőltetett arcára, de nem nagyon sikerült neki.

- Lucas, nehogy elmenj! – szóltam utána, majd az ágyra helyeztem a telefont.

- Mondtam, hogy nyugodtan vedd fel. – motyogta már az ajtóban álló szőkésbarna hajú srác, kit ilyen állapotban még sosem láttam. Mikor tekintetünk találkozott, akkor jöttem rá. Rájöttem, hogy ugyan csak 2 hónapja ismerem, de ő az, az ember, kinek bármit elmondhatok.

Igen, ott van San Antonioban Alex, ki nem csak barát, hanem szinte a testvérem. Austin pedig… Hát ő, vele sokkal összetettebb kapcsolatom.

Azonban most Lucas volt az, aki mindig itt volt mellettem, ő volt az, aki támogatott, aki nem hagyta, hogy hazamenjek.

Igen egyszer már a reptéren jártam, mikor kiborultam a sok próba miatt, de ő megállított. Emlékeztetett arra, hogy ez az én álmom és nagyon közel állok ahhoz, hogy meg is valósuljon.

- Te állítottál fel, mikor a padlón voltam. Most én jövök, hogy Téged állítsalak fel. Nem tudom mi történt, és ha nem akarod nem is kell elmondanod. Azonban rám mindig számíthatsz, rendben? – öleltem meg szorosan.

- Rendben, és tényleg köszönök mindent Lizzy, de most azt hiszem, a legjobb az lenne, ha egyedül lehetnék kicsit. Austint pedig hívd vissza, biztos valami fontosat szeretne mondani. – mosolyodott el.

Én egy bólintással léptem az ágyhoz majd a telefonomat kezembe véve indultam a fürdőszoba irányába, másik kezemben egy tiszta farmert, és pólót tartottam.

Az ajtót nem zártam be hisz Lucas tudta, hogy bent vagyok tehát nem jön be, más pedig nem igen jár a szobánkban, úgyhogy egy nagyot sóhajtva raktam le a kezembe lévő ruhákat a kád szélére, én pedig a wc tetejére ültem.

Austin neve melletti hívás-ra mentem, ő pedig csupán két csörgés után fel is vette.

- Elhiszem, hogy elfoglalt vagy, de értékelném, ha végre beengednél, mert kezdek unatkozni. – szólt bele egyből a telefonba, mire bennem minden megállt.

- Mi? – ez az egy, egyszerű szó jött csak ki a számon, többet mondani sem tudtam.

Azt hiszem a telefont ki se nyomtam, de az biztos, hogy a készüléket nagyon szorosan fogtam kezemben, hogy le ne ejtsem. Eközben pedig, mint aki nem normális kisiettem a fürdőből, láttam szemem sarkából még Lucas kérdő tekintetét is. Azonban nem foglalkoztam vele, hisz pár perc múlva úgyis megtudja, nem igaz?

A hívó gomb megnyomása után a lift ajtaját szuggeráltam, hogy nyitódjon már ki, azonban ekkor ugrott be, mit is mondott Austin.

„értékelném, ha végre beengednél, mert kezdek unatkozni”

Lassan fordultam 180 fokot, miközben ezen töprengtem.

- Azt hittem, már tényleg itt hagysz. – nézett rám ezer wattos mosolyával.

- Austin. – ugrottam nyakába, mire ő elnevette magát. – Hogy kerülsz ide? – szinte suttogtam.

- Megmondtam, hogy nemsokára találkozunk, nem igaz? – lépett kicsit messzebb tőlem, hogy lássa arcomat.

- Elizabeth, öt perc múlva kezdődik a próba, ajánlom, hogy még előttem beérj a terembe. – lépett ki Samantha a folyosóra, és persze, hogy egyből ilyen „kedvesen” kellett hozzám szólnia. Hisz az, hogy először valami jó reggeltet oda mondott volna, már meghaladta képességeit.

Én csak szememet megforgatva néztem utána. Austin pedig kérdőn nézett rám.

- Ez meg ki volt?

- Valami felettes szerűségem, ha meg kéne neveznem. – mondtam egy sóhaj kíséretével. – Nem én vagyok a kedvence az biztos. Na, de most azt hiszem jobban teszem, ha elkezdek készülődni. – motyogtam, hisz semmi kedvem sem volt próbára menni, így, hogy Austin végre velem volt. Az egész napot vele tölthettem volna, de nem... Szerencsétlenségem közbe szólt.

- Amíg próbálsz, addig én is elintézek pár dolgot, aztán majd este találkozunk. Hétre legyél kész. Van egy kis meglepetésem. – mondta egy kacsintás kíséretével, és ott volt az a mosolya is, aminek sosem tudtam ellenállni.

- Alig várom. – léptem közelebb hozzá és a fülébe suttogtam, majd egy hosszan tartó puszit nyomtam arcára.

***

A próba egész hamar eltelt, és a legmeglepőbb számomra az volt, hogy Samantha egyszer sem szólt be a mai nap folyamán.

Ne kérdezzétek, miért nem bír engem, hisz magam sem tudom.

James azt mondta, hogy van pár ember, akivel random elejétől kezdve, hogy is mondjam, nem éppen kedvesen bánik. Azt hiszem én is e személyek közé tartozom.

- Jössz a mai filmnézős partyra? – lépett mellém Lucas, mire én egy fejrázással reagáltam.

- Sajnálom, de már programom van estére. – akaratom ellenére is elmosolyodtam a gondolatra, hogy végre Austinnal tölthetek egy kis időt.

- Hát akkor azt hiszem, én sem megyek.

- Dehogynem mész el! Lucas, hidd el a legjobb, ha kikapcsolódsz egy kicsit.

- Hogy tudnék kikapcsolódni, ha megint James társaságában mész valahova, és... – kezdett bele mondandójába, azonban közbe vágtam.

- Mégis miről beszélsz? – kerekedtek ki szemeim.

- Tudod, a madarak azt csiripelik, hogy az a barom már rég kitervelte ma esti programotokat. Bár miért nem kérdezed meg tőle, hisz épp ide tart.

- Rád sem ismerek Lucas. Valami történt veled, én felajánlottam segítségem, aztán te magányra vágytál. Folyton szapulod Jamest, bizonyíték nélkül. Megváltozott, érted? Különben is ő csak szimpla barát, úgy, mint te, semmi több! Nincs semmi terve ma estére velem, mivel nem is vele van programom!

- Hanem kivel? – tette fel egyből kérdését, mire én még idegesebb lettem.

- Semmi közöd hozzá. – vágtam hozzá a kezemben lévő kis törülközőt, majd a táskámat a földről felkapva mentem ki a teremből.

Lucas viselkedésén gondolkodva léptem be szobánk ajtaján. A tánc cuccomat a földre dobva mentem be a fürdőszobába. Semmire sem vágytam úgy, mint egy jó meleg zuhanyra.

Az érzés, ahogy a vízcseppek végig folytak testemen, megnyugtatott.

Tudtam, hogy az előbbi beszélgetésnek egyáltalán nincs még vége. Azonban bíztam abban, hogy képesek leszünk normális hangnemben megbeszélni a dolgokat.

Miután elzártam a csapot, hajamból kinyomtam a vizet, és a törölközőmért nyúltam. Majd miután megszárítkoztam magam köré tekertem, hisz elfelejtettem ruhát behozni magammal.

- Nem hallottam, hogy bejöttél. – motyogtam, mikor Lucast megláttam az ágyon ülve, amint épp a tv csatornák között váltogatott a távirányítóval.

Ő csak egy pillantást vetett felém, majd újra a készülékre szegezte tekintetét.

Én a szekrényhez léptem és kutatni kezdtem a ruháim között. Mivel fogalmam sem volt Austin hova visz, igen sokáig gondolkoztam mit vegyek fel. Végül egy egyszerű összeállítás mellett döntöttem.

Farmer sortommal, fehér laza pólómmal és tiszta fehérneműimmel kezemben mentem vissza a fürdőszobába. Gyorsan felöltöztem, majd hajamat, megszárítása után kissé begöndörítettem. Végül alap smink feltevésével készen is voltam. Vagyis azt hittem...

Nagy mosollyal arcomon mentem vissza szekrényhez, és egy kis kutakodás után meg is találtam, amit kerestem. Kettőt fújva az Austin által jól ismert parfümből, ténylegesen is kijelenthettem, hogy készen voltam.

Pont időben, mert ekkor kopogtatásra lettem figyelmes. Hét óra volt, úgyhogy biztos voltam abban, hogy Austin lesz az ajtó túlsó oldalán.

- Majd jövök. – mondtam Lucasnak, majd a kezemet a hideg kilincsre helyeztem és lenyomtam azt. 

17. Rész:

Sziasztok! 

Ugyan csak két szavazat érkezett, azonban az alapján mostantól péntekenként fogok hozni részeket!

Azonban látom az oldalmegjelenítéseket, ami alapján azt mondhatom, hogy sokkal többen néznek be ide nap, mint nap, mint amennyien értékelnek, vagy éppen szavaznak. 

Én csak nektek akartam kedvezni ezzel a rész hozós közvélemény kutatással. Tudom, hogy sokkal többen látták, mint amennyien ténylegesen szavaztak is, de mindegy. Akik megtették, azoknak köszönöm! :) 

Viszont! 

Az összes olvasómnak pedig azt KÖSZÖNÖM, hogy olvassa irományaimat! 

Most pedig, jó olvasást a 17. részhez. :)

p.s: Már Lucas-t is megtalálhatjátok a szereplők képei között, jobb oldalt.:)

A megmentő

- Gyerünk! Még egyszer az egészet! És egy két há... – Samantha rendíthetetlenül folytatta a számolást, miközben a mozdulatokat sorban csinálta. Azonban bele tellett pár pillanatba, hogy észrevegye, mi nem csináljuk vele együtt. Háromórányi próba után, szerintem nem is meglepő, hogy elfáradtunk. – Jó, rendben, de csak fél óra szünetet kaptok! – mondta fejét rázva, én pedig nagyot sóhajtva ültem le a földre, ott ahol voltam.

- Mizu csajszi? – terült szét mellettem James a földön. Én csak nevetve figyeltem szenvedését.

- Talán edzeni kéne egy kicsit nem? Akkor még jobban is bírnád a próbákat.

- Haha nagyon vicces. – nézett rám gúnyosan.

Szemem sarkából láttam, hogy Lucas messziről néz minket. Még mindig nem árulta el mi a baja James-el.

Igaz, az első bemutatkozása nem volt éppen kedves, de az együtt töltött napok során rájöttem, teljesen normális, jó fej srác.

- Jössz este a buliba? – ült fel James fekvő helyzetéből, és kérdőn nézett rám.

- Mehetek. – rántottam egyet vállamon.

- Ha mégse jönnél, nem foghatod megint arra, hogy fáradt vagy! 10-kor a hallban találkozunk! – kacsintott egyet, majd elhagyta a termet.

Én csak nevetve néztem utána, és egyáltalán nem értettem mégis hova ment, hisz a próbának elvileg folytatódnia kéne.

***

Este pontban 10. Ennyi volt az idő, mikor beléptem a liftbe. Csak reméltem, hogy megvártak a többiek. Nem akartam Lucassal egy szobában maradni most este.

Veszekedtünk. Már nem először, ugyan arról témáról. James.

Azt megértem, hogy meg akar védeni, azonban nincs mitől, vagyis inkább úgy mondom, kitől...

- És itt a megmentőm! – zökkentett ki gondolataimból James kiáltása.

Kérdőn néztem rá, miközben közeledtem felé. Hisz a megnevezést, hogy „megmentő” nem sokszor kaptam még. – Többiek kidőltek, úgyhogy sajnos kettesben megyünk ma bulizni.

„Először a nem igen kedves bemutatkozása! Majd elkezd jópofizni, és végül véletlen kettesben mentek el valahova, és bum. Akkor megtudod ki is ő valójában!” – Lucas szavai kavarogtak fejemben, amint kimondta James a „kettesben” és a „bulizni” szót.

Azonban egy pillanatra behunytam a szemem. Nem akartam hinni Lucasnak, és igen, lehet kellett volna, de mégis elindultam James-el a kijárat felé.

- És hova megyünk? – kérdeztem útközben, az előző gondolataimmal pedig nem foglalkoztam. Lehet, hogy ez a srác itt mellettem tett egy s mást, azonban én bíztam benne, és valahogy éreztem, engem nem fog bántani. Ha egyáltalán Lucas erre akart eddig egyfolytában célozni.

- Van a sarkon egy pub, ha neked is jó, akkor oda. – pillantott felém, majd újra maga elé szegezte tekintetét. – Mit mondott rólam Lucas? – mosolyodott el féloldalasan.

- Semmit. – vágtam rá egyből, lehet túl gyorsan is.

- Biztos mondott, és sejtem is, hogy mit. Nem állítom, hogy hazudott, volt már egy két cselekedetem, amire magam sem vagyok büszke. Azonban megváltoztam Lizzy, csak ezt Lucas képtelen felfogni.

- Én nem tudom mi történt köztetek, de az igazat megvallva nem is vagyok rá kíváncsi. Mindketten nagyon jó barátaim lettetek, és semelyikőtökkel sem fogok ellenséges lenni, csakis azért mert az egyik azt mondta, hogy a másik egy barom, és majd jönni fog a bum!

- A bum. – nevetett fel mellettem, miközben kitárta előttem az ajtót.

- Ne röhögj ki! – szóltam rá, de már én is mosolyogtam rajta.

- Csak egy kérdés még, aztán hagyjuk abba mára a lelkizést. – mondta, miközben leültünk egy asztalhoz. – Ezt a megfogalmazást te találtad ki most vagy Lucas mondta így? – nevetett még mindig.

- Nem mindegy? – dőltem hátra székemen, miközben próbáltam komoly maradni, azonban az arckifejezését látva elnevettem magam.

- Mit hozhatok? – lépett mellénk a kiszolgáló lány, mire szemem sarkából láttam, hogy James titkon végig mérte gyorsan, én csak fejemet rázva követtem társalgásukat. Azonban nem mindent hallottam teljesen jól. Így fogalmam sem volt mit is fogok kapni.

- Mit rendeltél végül? – kérdeztem kíváncsian.

- Nem tudom, Maddy ajánlotta.

- Aha, Maddy. Nem kell téged félteni az biztos.

- Tudod, ápolni kell néha a kapcsolatokat.

- Úgy érted teremteni. Mert, hogy nem ismerted eddig, az is biztos. – nevettem próbálkozásán, mire ő is elmosolyodott.

- Tök mindegy a lényeg, hogy valami koktélt kapunk. – én csak egy bólintással reagáltam, majd kicsit jobban körül néztem a pubban.

Kívülről igen kicsinek látszott, azonban mikor már bent van az ember sokkal nagyobbnak látja. Mi a bejárathoz viszonylag közeli asztalnál foglaltunk helyet. Vagy 15 asztal volt még a miénken kívül, azok közül is csak egy volt szabad még. A pultnál is foglalt volt az összes szék, és mást nem lehetett látni, mint nevető, beszélgető embereket, kezükben italokkal.

- Na, milyen az ajánlott ital? – kérdezte James, ezzel kizökkentve elmélkedésemből.

- Egész jó. – válaszoltam vállat rántva, azonban még mindig nagyon fürkészte arcomat. – Jó oké, kiváló. Így megfelel?

- Teljesen. - vigyorgott.

***

Olyan éjfél körül rendelhettük a harmadik italunkat, persze ugyan abból a koktélból, és a műanyag teli pohárral indultunk vissza a hotelhez.

Ügyeltem arra, hogy a fehér folyadék ne löttyenjen ki sétálás közben. Igen, azt hiszem megéreztem az előző két pohár adagot, azonban csak annyit eredményezett, hogy felhőtlenül beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk...

Amint a lifthez értünk, az italunk elfogyott, úgyhogy már az üres műanyag tárgyat szorongatva léptünk be a felvonóba.

- Köszönöm a mai estét. - mosolyodtam el, mikor a szobaajtómhoz értünk.

- Én köszönöm. - helyezte bele műanyag poharát enyémbe. Láthatta, hogy igen furcsán néztem rá cselekedete miatt, mivel elnevette magát. – Gondoltam a tiedet is kidobom a kukába. De ha nem akarod... – mondta vállat rántva, mire én a kezébe nyomtam a poharakat.

- Kösz, ezt is. Jó éjt. – fordítottam el a kulcsot a zárban, majd már bent is voltam.

Azonban arra nem számítottam, hogy full sötét lesz, bár igaz, éjfél után ennek nem kéne meglepőnek lennie. Hát nekem az volt, és egy jó nagyot zakóztam azt hiszem egy táskában.

- Lizzy? – nyögött fel alattam Lucas. Várjunk csak... Alattam? Akkor ez nem egy táska volt.

Olyan gyorsan ugrottam fel a földről, mint még soha.

- Jézusom, te mit csinálsz a földön? – kérdeztem, miközben a lámpa kapcsolót kerestem. Azonban ekkor válasza nélkül is megértettem a helyzetet. Részeg volt. - Mégis mennyit ittál?

- Csak pár cseppet, látod? – emelte fel a kezében lévő üres üveget. – Utánad mentem, de nem találtalak sehol, ezért visszajöttem és miközben hívni próbáltalak megszomjaztam.

- Azt látom. – sóhajtottam egyet.

Nagy nehezen eljutottunk az ágyig, ő természetesen szétterült rajta. Egyszerűen bűzlött, úgyhogy valószínűleg a legrosszabb ötletem lehetett, de hirtelen nem találtam más megoldást.

Belebújtam cipőmbe, majd a 110-es szoba irányába indultam. Mikor odaértem kopogtam kettőt, és meglepetésemre már nyílt is az ajtó.

- Hát te? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Lucas elfoglalta az ágyat, nem szívesen aludnék a földön. Mivel tudom, hogy te egyedül vagy, gondoltam hátha befogadsz egy éjszakára. Kis helyen is elférek. – magyarázkodtam, azonban már csak azt vettem észre, hogy behúz a szobába, majd becsukja mögöttem az ajtót.

- Üdvözöllek lakosztályomban. Ugyan nem olyan tiszta, kicsit rumlis, de remélem megfelel.

Én csak nevetve néztem végig mutatványát.

- Hogy neked mennyi energiád van ilyen hosszú nap után. - hitetlenkedtem mosolyogva.

16. Rész:

Sziasztok! 
Ahogy ígértem, itt a 16. rész. Remélem tetszeni fog.
p.s: Ne feledjetek szavazni, hisz így ti dönthetitek el, melyik nap hozok majd jövőhéttől rendszeresen új részt! 

Az új kiszemelt

- Lucas, gyere már! – húztam magammal a kijárat felé, miközben a másik kezemmel pedig a bőröndömet vonszoltam. Ő csak nevetve jött utánam. Neki nagy sporttáskája volt, így azt a vállára helyezve követett engem.

Az embereket gyorsan kikerülve közeledtem célom felé, amely nem más volt, mint a tőlünk pár méterre lévő ajtó. A csapat többi tagja mögöttünk lemaradva jött lassan, azonban én már nem tudtam várni.

Amint a kezemmel megfogtam a hideg kilincset pár pillanatra becsuktam szemem mielőtt kiléptem volna. Körülnéztem, és szinte tátva maradt a szám. Ugyan tudtam, hogy valószínűleg nem a repülőtér közvetlen közelében van a legszebb hely Miamiban, de nekem már ez is szokatlan volt.

Emberek nyüzsögtek körülöttünk, én pedig alig vártam, hogy jobban körülnézhessünk majd a városban.

- Mindenki megvan? – zökkentett ki egy hang ábrándozásomból, mire felkaptam fejem.

Tom volt az, a vezetőnk, ha meg kéne nevezni pontosan ki is ő.

- Hé Lucas, ki ez a jó csaj itt melletted? – lépett oda hozzánk egy srác, aki már most nem volt szimpatikus nekem.

- Nem ez, hanem ő. Lizzy, és van barátja, úgyhogy leszállhatsz róla. – válaszolt éles hangon Lucas, amit kicsit furcsálltam. Azonban hálás is voltam neki, hogy ilyen gyorsan lerendezte ezt.

- Ő ki volt? – kérdeztem kíváncsian

– James. – mondta ki a nevet, majd sétált tovább maga elé meredve. Azonban érezhette, hogy őt bámulom, hisz bővebb válaszra számítottam. Kérdőn pillantottam felé, mire elmosolyodott. – Ne kezdj el kombinálni. Egyszerűen csak egy bunkó, finoman fogalmazva, és jobban teszed, hogyha távol maradsz tőle.

- Most se én mentem oda hozzá. – rántottam egyet vállamon.

- Épp ez az... – motyogta. – Azt hiszem te lettél az új kiszemeltje. – nézett fel rám.

- Lucas, úgy beszélsz róla, mintha valami abnormális gyilkos lenne, aki folyton keresi következő áldozatait. – nevettem el magam kínomban, hisz biztos voltam abban, hogy csak túloz. Vagyis reméltem...

- Lizzy ez nem vicces, de örülök, hogy jól mulatsz. – szinte motyogta, mire mosolyom teljesen lefagyott arcomról.

Ezután pedig csöndben lépkedtünk egymás mellett, gondolatainkba meredve.

Amint egyre közelebb értünk a hotelünkhöz, az előttünk lévő csapattársaink körében feloldódott a hangulat. Azonban mi, mintha nem is ismertük volna egymást, semmit sem beszéltünk. Ezt pedig kezdtem kínosnak érezni, pont mikor a telefonom rezegni kezdett zsebemben. SMS jött.

„Amint tudsz, hívj. xx Aus”

Mosolyogva mentem rá egyből a hívás-ra. Ami után csupán két csörgés hallatszott, majd fel is vette.

- Nem mondod, hogy ennyi ideig ebben a városban éltél, és egy szót se mondtál arról, hogy ennyire bámulatos. – kezdtem bele mondandómba köszönés nélkül, mire ő elnevette magát.

- Mégis mikor meséltem volna neked bármit is, ha először nem is akartál velem szóba állni? – láttam magam előtt, ahogy felvonja szemöldökét, mire elnevettem magam. – Örülök, hogy jól érzed magad Miamiban Liz!

- És mit csináltatok, mióta elmentem? – kérdeztem kíváncsian, és biztos voltam abban, hogy tudta. Jól esett, amit mondott. Hisz ismer. Vannak helyzetek, amikor nem tudok normálisan reagálni, ezért egy random kérdéssel töröm meg a csendet. Most is ez történt.

- Alex valami boltba ment az öccsével és Mattyvel. Én pedig haza jöttem.

- És azóta playstation-t nyomod. Igazam van?

- Nem nagyon. – nevette el magát. – Most fejeztem be a ustreamet.

- Oh. Majd legközelebb szólj előtte, hogy én is láthassam a híres Austin Mahone-t. – cukkoltam nevetve.

- Te leszel az első, aki tudni fog majd róla. Hisz te is benne leszel. – a mosolyom teljesen eltűnt arcomról, miután felfogtam mit is mondott igazából.

- Mi? – kérdeztem vissza, azonban teljesen jól értettem mit mondott.

- Ezért írtam, hogy hívj vissza. Lehet hamarabb is találkozunk, mint gondoltuk volna. – tájékoztatott, mire elmosolyodtam.

- Mikor?

- Meddig maradtok Miamiban?

- Én úgy tudom, hogy egy hónapig biztos. Szóval, mikor is? – kérdeztem másodszorra, már türelmetlenül.

- Majd megtudod. – adta a választ, amire én egyáltalán nem számítottam. – Nekem most mennem kell, majd még beszélünk.

- Austin ne...

- Jó szórakozást Miamiban. Szia! – mielőtt kinyomta volna, hallottam, hogy elneveti magát.

- Az biztos, hogy te jól szórakozol éppen rajtam. – motyogtam magamban.

- Minden rendben? – nézett rám kíváncsian Lucas.

- Kinyomott! – háborodtam fel, mire ő csak elnevette magát. Örültem, hogy mindenki szórakoztatónak találta ezt az egészet, csupán csak én nem. 

Boldog Új Évet! & Visszatérés

Sziasztok!
Először is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!
Másodszor pedig...
Bocsánat, hogy ennyi ideig teljesen eltűntem! Nem volt időm írni, összecsapni pedig nem akartam a részeket. Azonban az eltelt pár hónapban össze szedtem magam, át tudtam gondolni, hogyan is folytassam a történetet úgy, hogy izgalmasabb legyen, váratlan fordulatokkal teli.
Mivel ugyan részeket nem hoztam, de néha felnéztem ide, és az oldalmegjelenítésekből láttam, hogy azért vannak páran akik vagy elkezdték olvasni, vagy éppen esetleg megnézték van-e új rész.
Úgyhogy bízom abban, hogy azért maradtak olvasóim.
Mostantól hetente egy részt fogok felrakni. Pontosan melyik nap, azt nem tudom, de az biztos, hogy péntek, szombat vagy vasárnap. Azonban ebbe Ti is beleszólhattok! Jobb oldalt találhattok egy szavazást, amit most indítottam el. Szavazzátok meg Ti, hogy melyik nap hozzak új részt! :)
Új év alkalmából pedig még ma este jövök egy résszel. :)