20. Rész:

Sziasztok! 

Tudom, nagyon rég nem hoztam új részt, nem is fogok hosszan magyarázkodni, miért. Csupán annyi az oka, hogy nagyon nincs időm az iskola mellett. Remélem megértitek.

Nem is húzom tovább az időtöket, itt a 20. rész, ami remélem tetszeni fog.  

Jó olvasást! :)

Mindketten nagyon hiányoztatok. 

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Halk nyögés kíséretével tápászkodtam fel könyökömre, majd elfogadtam a bejövő hívást.

- Lizzy mégis hol vagy?  - szólalt meg James egyből, ahogy felvettem. Pár pillanatba tellett, hogy körülnézzek a szobában. Mikor megpillantottam Austint magam mellett, akaratlanul is elmosolyodtam.

- Anabel hotelben, azt hiszem. Miért?

- Már egy órája itt kéne lenned a próbán. - mikor ezt kimondta szó szerint kiesett a telefon a kezemből.

- Megyek, ahogy tudok. - emeltem újra számhoz a készüléket, majd kinyomtam azt.

- Minden rendben? - kérdezte Austin, reggeli rekedtes hangján.

- Nagyon elaludtunk. - temettem arcomat kezeimbe, egy nagy sóhaj kíséretével. Azonban a következő percben már a tegnapi ruháimmal - mivel nem terveztem nem saját szállásomon aludni - kezemben indultam a fürdőszoba felé. Mielőtt elértem volna célomat, Austin utánam sietett és karjait derekam köré fonva húzott közelebb magához.

- Mi lenne, ha ma nem mennél próbára? - kérdezte alig hallhatóan, majd hajamat kissé félretolva csókolt bele nyakamba. Ennek hatására pedig egész testemet átjárta egy jóleső borzongás. Valószínűleg ezt Austin is megérezte, hisz éreztem, ahogy még mindig bőrömhöz érintett ajkai mosolyra húzódnak.

- Muszáj mennem. - mondtam miközben felé fordultam, kezemben  még mindig a ruháimat tartva. 

- Semmi sem muszáj. - kacsintott egyet vigyorogva.

- Na, mentem öltözni. - nyomtam egy gyors puszit arcára, majd a fürdőszobába siettem.

***

- Elvihetlek. - mondta Austin mikor már elfogadható kinézettel tértem vissza hozzá.  Még mindig csupán a melegítőjét viselte, amiben aludt. Haja pedig összevissza állt. Félre ne értsétek, nekem nagyon is bejött ez a kinézete, talán túlságosan is.

- Nem kell, köszönöm. – szólaltam meg pár pillanat múlva, miután tekintetemet – talán túl feltűnően is – végig vezettem kidolgozott felsőtestén. - Nincs messze, és neked pedig még egy showt kell összehoznod ma. Úgyhogy pihenj csak. – fejeztem be mondandómat.

- Úgysem tudnék már aludni. - tápászkodott fel az ágyról mosolyogva.

- De pihenni igen. - mondtam egy kacsintás kíséretével.

- Este eljössz a koncertre? – adta fel végül, mivel tudta nem fog rávenni arra, hogy elvihessen.

- Lehet róla szó. - mosolyodtam el ajánlatán. - Na de most megyek. Légy jó. - léptem oda hozzá, majd egy hosszan tartó puszit nyomtam arcára.

- Mint mindig. - mondta vigyorogva, meg se lepődtem megszólalásán. - Lizzy?! - szólt utánam, mikor már az ajtóban voltam.

- Hm? - fordultam vissza, azonban mire felfoghattam volna mit tett, késő volt. - Mahone, ezt még visszakapod! - néztem rá szúrós szemekkel, mivel csak úgy hirtelen lefényképezett.

- Alig várom, Bradley. - mosolya megjelent szája szélén, azonban nekem tényleg sietnem kellett, így kezemet a hideg kilincsre helyeztem, majd annak lenyomása után ki is léptem a szobából.

***

Negyed óra múlva már a szállodánk utcájában sétáltam, ügyesen kikerülve a szembe jövő embereket.  Abban biztos voltam, hogy Samantha nagyon kiakadt rám késesem miatt. Sőt szerintem az egész próbáról lemaradtam. Viszont nem aggódtam miatta, hisz per pillanat minden tökéletes volt az életemben, és ezt kiakadása sem ronthatta el.

Szobánkba érve gyorsan átöltöztem, majd siettem a próbaterem felé.

- És most még egyszer! - hallottam meg Samantha erőteljes hangját, a hangos zene mellett is.

- Tehát még tart a próba. - állapítottam meg magamban.

- Elizabeth, hát téged itt is látni? - Samantha egyből leállította a zenét, mikor meglátott. - Mégis hol voltál?

- Elnézést a késésért. Lemaradásomat bepótolom, több ilyen nem lesz. - hadartam, miközben leraktam az üveg vizemet a fal mellé.

- Nem hiszem, hogy ezt kérdeztem volna.

- Elaludtam.

- Tudod az, az érdekes, hogy Lucas nem késett. Úgy hiszem felkeltett volna téged is.

- Sama... - szólalt meg Lucas, de Samantha közbevágott.

- Tudjátok mit? Nem is érdekel mi volt. Elizabeth, ha nem tudod holnapra a koreográfiát normálisan, itt ért véget a World Of Dance számodra, és mehetsz haza. A próbának pedig mára vége. - ahogy befejezte mondandóját, kiviharzott a teremből.

- Miért voltál te az Anabel hotelben? - lépett mellém James, kérdőn nézett rám.

- Austinnal voltam este, és már nem akartam zavarni Lucast hajnalok hajnalán.

- Austin?

- Igen, a barátom. – elmosolyodtam, ahogy ezt kimondtam, jó érzéssel töltött el.

- Oh, már mindent értek. - vigyorgott James.

- Nem történt semmi olyan, amire te éppen gondolsz drága barátom. – mondtam fejemet rázva, azonban éreztem, hogy kissé elpirultam, hisz tényleg félreérthetően jött ki ez az egész.

- Mi nem történt? - lépett oda hozzánk Lucas.

- Épp az, hogy semmi. – válaszoltam, és ezzel lezártnak tekintettem ezt a témát. - Vettetek valami újat? - kérdeztem tőlük.

- Dehogy, csak szívatott. Már rég tudjuk az egész táncot. Csak gyakorolnunk kell fellépésre.

- Pénteken lesz, ugye? - tettem fel újabb kérdésem, mire ők csak bólogattak. Egy nagyot sóhajtottam a gondolatra, hogy két nap múlva eljön az első nagy szereplésünk ideje.

Mivel Lucasnak valami fontos dolga volt - pontosan így fogalmazott, többet nem árult el. - James-el kettesben maradtunk a teremben plusz egy órát, hogy próbáljunk. Szerintem nem meglepő, ha azt mondom, nagy részben csak viccelődtünk, és egyszerűen csak elvoltunk. A táncot pedig csupán csak egyszer táncoltuk el teljesen. Azonban megállapítottuk, hogy egész jól megy nekünk, így elmentünk átöltözni.

Lezuhanyozás után, frissen és üdén indultunk el együtt éttermet keresve, mivel ebédidő volt, és igen éhesek lettünk a délelőtt folyamán.

Végül az egyik sarki kínaisnál állapodtunk meg, hol a választék igen nagy volt.

- Mit kérsz? - kérdezte James.

- Amit te. - válaszoltam vállat vonva, kikerülve a magamtól választás opció nehézségét. 

Ne kérdezzétek végül pontosan mit ettünk, valami édes-savanyú hús volt olyan barna színű tésztával, miben zöldség is volt. Azt hiszem, nem jellemzem tovább. A lényeg, hogy nagyon finom volt.

Teli hassal hagytuk el az éttermet, az első buszmegállónál pedig elváltak útjaink. James a többi táncossal ment szétnézni a városban, hisz nem sokáig leszünk már itt, Miamiban. Én pedig mentem átöltözni, hisz Austin meghívott a koncertjére.

***

A szekrényt kitárva álltam előtte, míg eldöntöttem mit veszek fel. Végül a fekete farmeromnál és a hozzá illő, fehér alapon fekete mintás pólómnál döntöttem, majd kiegészítőimet feltéve és egy kis fújással a kedvenc parfümömből, már kész is voltam. Pont, mire kopogtak az ajtón.

- Alex?! - kérdőn szólaltam meg miután megláttam az ajtóban álló személyt.

- Én is örülök, hogy látlak Lizzy. - vigyorgott, én pedig szinte nyakába ugrottam. Szorosan öleltem, amit ő is viszonzott.

- Hiányoztál. - motyogtam lehunyt szemekkel.

- Te is nekem.

- Már úgy érzem, mintha nem is én lennék a barátod. - hallottam meg Austin hangját Alex mögül. Én csak mosolyogva nyújtottam karomat felé, így arra ösztönözve őt, hogy odajöjjön hozzánk.

- Mindketten nagyon hiányoztatok. - motyogtam, mikor már hárman öleltük egymást.

- Sietnünk kell. - szólalt meg Austin pár csöndes perc után.

- Sosem tudod mikor nem kéne ilyeneket benyögnöd, barátom! – mondtam nevetve.

- Barátod? – nézett rám vigyorogva.

- Nem az vagy? – kérdeztem.

- Ha te mondod. – rántott egyet vállán mosolyogva. Nevettem arckifejezésén, és tudtam igen is jól esett neki, hogy így szólítottam.

- Ha tudnátok mennyi ideje vártam már ezt a pillanatot. – szólalt meg eddig mellettünk csendben lépkedő Alex.

Felé pillantottam, és elmosolyodtam mikor tekintetünk találkozott. Szavak nélkül is megértettük egymást. Austinra nézett majd rám és végül vigyorogva felmutatta hüvelyk ujját. Én csak nevettem tettén, majd átkarolva őt, így együtt hárman léptünk ki a hotel kijáratán.