2013. július 3., szerda

2. Rész

Bocsánat, hogy csak most hoztam a második részt, de először nem volt netem, majd tegnap pedig nem engedte felrakni valamiért... :/  Na, de nem is húzom tovább az időtöket. Remélem tetszeni fog. :)

Te választasz…


Miután este hazaértem a parkból, egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt. Majd egy gyors zuhanyzás után megmostam a fogam, és mint aki felszabadult, úgy dőltem be az ágyamba. Azonban semmi nem úgy alakult, mint ahogy terveztem.
Alig tudtam aludni, pedig tisztában voltam azzal, hogy kipihenten kell a „zsűri” elé állnom, vagy nem is tudom, minek nevezzem őket. Szerintem ez a legpontosabb meghatározás, és egy kissé unszimpatikus is. Erről csak a nagy versenyek jutnak eszembe, azonban ez nem éppen az. Vagy mégis?
Mindenkinek egy a célja: bekerülni a nagy csapatba. Igen... Akkor lehet, mégis hasonlít a versenyre ez az egész.

Egész este csak forgolódtam, és hajnali négykor szállt el a maradék kis reményem is, hogy el fogok tudni aludni. A mindig is imádott papucsomba belebújva léptem ki szobámból, majd a konyha felé vettem az irányt. Egy pohár vízzel a kezemben mentem ki a teraszunkra, majd leültem a hintaágyra. Az eget kezdtem el kémlelni, amely pedig csillagokkal volt teli. Legtöbbször ez megnyugtat, fogalmam sincs miért. Azonban most ez nem vált be. Hisz így, hogy volt időm gondolkozni, egyre jobban izgultam.
Mivel kicsit hűvös volt a reggel, magamra húztam a mellettem lévő takarót, poharamat pedig leraktam a földre.
Elgondolkodtam az élet nagy gondjain. Még mielőtt bárki fejében megfordulna, hogy milyen nagy dolgokról beszélhet egy csupán 17 éves lány. Magam sem tudom. Talán én most nagy gondoknak tartom őket, azonban pár év múlva már el fognak törpülni az akkoriak mellett.

***

- Lizzy kelj fel, el fogunk késni! – kiáltott fel hirtelen valaki a közelben, minek hatására egyből kipattant a szemem, azonban a következő mozdulatom másképp sült el, mint ahogy terveztem.
Az valahogy kimaradt, hogy én éppen a hintaágyon voltam, nem az ágyamban, így a nagy lendületben végül a földön kötöttem ki.
- Auu. – mondtam nyűgösen, miközben a mellettem álló fiú csak elnevette magát. – Miért nem szóltál, hogy nem az ágyamban vagyok? – kérdeztem tőle, úgy mintha ő tehetne az én bénaságomról.
- Gondoltam csak tudod hova mentél hajnalban. – emelte maga elé a kezét, majd felém tartotta, hogy segítsen felállni. Ekkor a még gyenge reggeli napsugarak érintették bőrömet a szellő pedig a hajamat arcomba fújta. 
- Látom jót derültél rajtam. – morogtam halkan, miközben kisöpörtem pár rakoncátlan hajtincset arcomból.
- Látom nem jó kedvű ma valaki. – mondta vigyorogva, mire én csak megráztam fejem és ott is hagytam.
Mikor beléptem a házba, öcsém majdnem fellökött. Már megint szuperhősöset játszik, azt hiszem, ezt valahogy sose fogja megunni!
- Matty, kicsit óvatosabban, kérlek! – szólt rá anya testvéremre, majd mikor meglátott elmosolyodott. - Jó reggelt drágám! Hogy aludtál?
- Nem a legjobban. - válaszoltam kérdésére.
- Hagyjad Anne, majd én elintézem. – szólalt meg Alex mögöttem, mire én csak egy nagy sóhaj kíséretével elindultam felfele a lépcsőn. – Mi a baj? – kérdezte, miután ledobta magát a fotelembe.
- Semmi. – szinte motyogtam válaszom, miközben kivettem szekrényemből két szimpatikus ruhadarabomat.
- Beszéltem tegnap este Austinnal. - szólalt meg hirtelen Alex egy kis idő után, mire én lefagytam.
- És ezt nekem miért is kell tudnom? – kérdeztem szemöldökömet felhúzva.
- Csak gondoltam szólok, hogy holnap idejön és marad is pár napig. – válaszolt kérdésemre teljesen nyugodtan.
- Hogy mi? Nem Alex, felejtsd el. Én holnapra beteg leszek, és nem fogok tudni találkozni vele, sajnálom. – mondtam fejemet rázva.
- Lizzy egyszer meg kell beszélnetek a dolgokat.
- Mégis mit beszéljek meg azon vele, hogy hazudott, és közben totálisan félre vezetett, majd el sem köszönt, mikor Miamiba költözött?
- Nem köszönt el, mert nem tudott. Te nem engedted be a házba, hát nem emlékszel? – tette fel a kérdést.
- Volt oka annak, hogy nem engedtem be! – mondtam már egy kicsit idegesen.
- Igen volt, csak egy kicsit gyerekesen viselkedtél aznap.
- Most meg mi van veled? Teljesen ellenem fordultál? Eddig megértettél!
- És Austint is megértettem, mindig is. - szakította félbe mondani valómat.
- Na, jó nem éppen a legjobb időzítés, ahhoz, hogy itt veszekedjünk. – mondtam egy nagy sóhaj kíséretével. – Ha úgy gondolod, várj meg és elkísérhetsz, ha azonban inkább mész telefonálgatni Austinnal, akkor nem tartalak vissza. Te választasz. - mondtam, majd már ki is mentem szobámból. 

2 megjegyzés: