9. Rész

Sziasztok! Itt a következő részt. 
A 10. részt fogalmam sincs mikor fogom hozni, mert holnap megyek nyaralni és az időtől függ, hogy mikor jövünk vissza. Lehet, hogy ott ha találok wifit telefonról fogom felrakni, még nem tudom. Viszont az biztos, hogy legkésőbb jövőhét hétvégén jön a következő rész. Addig is remélem tetszeni fog a 9. rész. Nem is húzom tovább az időtöket. :) 
                                                                           Jó olvasást! :)

Mit akarsz, mit mondjak még?

Lizzy

Már csak mérgemben indultam ki a szobámból. Gyorsan szedtem lefele a lépcsőfokokat a végén pedig egy ugrással értem teljesen le. Cipőmet felkaptam, majd már kint is voltam a ház előtt. Azonban nem láttam sehol. Mintha felszívódott volna, esküszöm.

- Lizzy! - kiáltott utánam Alex bentről.

- Tessék, a sors se akarja, látod? – fordultam felé.

- Telefon. – nyújtotta felém a készüléket, ami hangosan játszotta le csengőhangomat. Mikor megláttam a kijelzőn díszelgő nevet elmosolyodtam.

- Szia! - vettem fel. 

- Szia Lizzy! Ráérsz? – tette fel egyből köszönés után kérdését Sarah.

- Igen, mondd csak.

- Nincs kedved eljönni a plázába? Egy szülinapi bulira megyek este és nincs mit felvennem. – mondta.

- Szívesen elmegyek veled. – mosolyodtam el.

- Rendben akkor találkozzunk a kávézónál, olyan egy óra múlva. Az úgy jó neked?

- Tökéletes.

- Szuper, akkor addig is, szia. – mondta, majd én is elköszöntem és kinyomtam a telefont.

- Ki volt az? – kérdezte Alex.

- Sarah. Egy óra múlva találkozom vele a kávézónál. Úgyhogy megyek készülődni. – magyaráztam. Láttam legjobb barátomon, hogy akart még mondani valamit, de meggondolta magát, mielőtt közölte volna velem.

- Akkor én megyek, megkeresem Austint. Szerintem tudom is hol van. – mondta. Én pedig csak egy bólintással reagáltam rá. – Majd beszélünk. Szia. – intett egyet, majd hátat fordított nekem és elindult.

- Alex! – szóltam utána. Meg sem vártam, hogy megforduljon odarohantam hozzá és szorosan megöleltem. – Ugye tudod, hogy te vagy a legjobb barát a világon és bármit is mondok, ne vedd magadra! Hidd el, engem is idegesít ez az egész helyzet de... – kezdtem bele. – Mindegy.

- Mindketten makacsok vagytok, még pedig nagyon, de tudom, hogy akármennyire is próbálkoztok, nem fogjátok utálni egymást. – mondta vigyorogva. Én csak fejemet rázva bontakoztam ki ölelésünkből.

- Akkor majd később beszélünk. Szia. – köszöntem el, majd visszaindultam a házba.

Fél óra maradt, hogy elkészüljek, hisz még oda is kell érnem...

Austin

- Hello szupersztár. – szólalt meg hirtelen mögöttem. Mikor megláttam, rájöttem, hogy semmit nem változott.

- Hello Emily. – erőltettem magamra egy kis mosolyt.

- Hogy, hogy találkozni akartál? – tért egyből a témára.

- Csak úgy. – válaszoltam, mire kérdőn nézett rám. – Nem találkozhatok egy igen jó régi barátommal?

- Barátod? – szökött magasba szemöldöke, míg még mindig kérdőn nézett rám. – Ha nem úgy váltunk volna el ahogy, akkor megérteném most ezt. Na, ki vele, mi az? Ha Lizzy-vel kapcsolatos itt sem vagyok. – mondta, és egyre türelmetlenebb lett.

- Hé, nyugi. – nevettem el magam. – Tényleg csak látni akartalak, de ha neked nincs kedved ehhez, akkor haza is mehetek. – rántottam meg vállam a végén, és tudtam, hogy ezzel megfogtam.

- Hova haza? – kérdezte.

- Lehet, hogy Miami-ba, de lehet, hogy pár utcával lejjebbre. – kacsintottam egyet. Fogalmam sincs mi ütött belém...

- Tehát még itt maradsz egy ideig. – állapította meg, majd elmosolyodott.

- Megosztanád velem is, mire gondolsz? – kérdeztem, mire ő csak bólintott.

- Induljunk el valamerre, mert unalmas itt állni. – mondta, miközben az előttünk lévő hosszú üzletsor felé pillantott. Én csak egy bólintás kíséretével indultam el, ő pedig csöndben lépkedett mellettem.

- És mi történt veled, míg távol voltam? – kérdeztem.

- Nem sok minden. Unalmas volt, és az elején nagyon rossz. – mondta, mire kérdőn néztem rá. – Drága barátnőd egy jó ideig nem hagyott békén. – magyarázta.

- Lizzy? Mit csinált? –tettem fel kérdésem.

- Ezt hagyjuk, jó? – pillantott felém, azonban mikor tekintetünk találkozott egyből az üzlet felé nézett. – Bemegyünk ide? – kérdezte mosolyogva, és a számomra nem éppen szimpatikus ruhabolt felé indult.

- Felőlem. – motyogtam magamban, egy vállrántás kíséretével.

- Te nem változtál. – nevette el magát.

- Te sem. – mosolyodtam el. Ő pedig már rég eltűnt a ruhasorok mögött.

Én a férfi részleg felé indultam, és jó ideig tartott, míg megtaláltam.

- Szerinted ez milyen? – lépett mellém hirtelen a hosszú szőke hajú lány.

- Ha felpróbáltad, még válaszolni is tudok rá. – mondtam, mikor megláttam a ruhadarabot kezében, ami hogy is mondjam... Nem éppen volt hosszúra tervezve.

Ő szó nélkül ment a próbafülkék felé, én pedig követtem őt, hisz tudtam... Úgy is választ kell adnom kérdésére.

Míg vártam, leültem a fülkék előtti bőrfotelek egyikébe, és figyeltem a körülöttem lévő embereket. Valakinek semmi nem volt kezében, viszont volt, aki már alig bírta el a ruhadarabokat, amiket cipelt.

- Na? – lépett elém mosolyogva Emily. – Hahó, Föld hívja Austint! – mondta nevetve, mikor én szótlanul ültem tovább. Valahogy mikor megláttam megszólalni sem tudtam...

- Jól áll. – pattantam fel, majd kezét megfogva forgattam meg magam előtt.

- Csak ennyi? – kérdezte nevetve, mikor megállt pár centire tőlem.

- Nagyon jól áll. Mit akarsz, mit mondjak még?

- Semmit. – motyogta, majd hirtelen szüntette meg a maradék kis távolságot is közöttünk.

Fogalmam sem volt mi a helyes és mi nem. Azonban akaratom ellenére sem utasítottam vissza, valahogy nem ment...